Nyitókép, fotó: MTI/Illyés Tibor
***
Szabó Bence nem is olyan régen még a MOB sportigazgatójaként, majd főtitkáraként dolgozott, valamint hosszú évekig tagja volt a Nemzetközi Vívó Szövetség Végrehajtó Bizottságának is, 2017 májusában pedig a Magyar Olimpiai Bizottság elnökjelöltjeként is indult, ám a küldöttek végül Kulcsár Krisztiánt választották meg. Ma már Gyulay Zsolt a MOB első embere, aki a közelmúltban reaktiválta régi, jó barátját, aki hatalmas örömmel vág bele az új feladatba, hiszen az olimpiai mozgalmat mindig is szívügyének tekintette.
Az utóbbi időszakban viszonylag keveset lehetett hallani önről. Mivel foglalkozott az elmúlt években?
Rájöttem, az a legjobb, ha nem vagyok a középpontban, és nem is beszélnek rólam! (nevet) De a sporttól és sportolástól természetesen nem távolodtam el, hiszen én is azt vallom: az az ideális, ha nem csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is vagyunk. Az elmúlt években a kapcsolatrendszeremet és a tapasztalataimat kihasználva többek között a kiskőrösi jégkorong-, majd a diósdi kézilabdacsarnok tao-beruházásait segítettem stratégiai igazgatójaként.
Saját sportága továbbra sem kíváncsi önre?
Miután az illetékesek a magyar és ezzel együtt a nemzetközi vívósportból is „kifiléztek” – hiszen ha valaki a saját hazájában nem tölt be semmilyen tisztséget, automatikusan megszűnik a nemzetközi megbizatása is, így a FIE Végrehajtó Bizottságában sem dolgozhattam tovább –, csupán kívülállóként figyelem az eseményeket és mosolygok a történteken.
Miként jött Gyulay Zsolt MOB-elnök megkeresése?
Rengeteg baráti beszélgetésen, kávézáson, közös borozáson vagyunk túl, amelyeken természetesen mindig szóba került nem csak a hazai, hanem a nemzetközi olimpiai mozgalom jövője is. A közelmúltban aztán formába is öntöttük az egészet: a nemzetközi sportdiplomáciai ügyek kapcsán elnöki tanácsadóként segítem az elnök úr munkáját. Mindig is szívügyem volt az olimpiai sportmozgalom, „Gyuzsó” pedig abszolút hiteles személy, így szívesen is jöttem.
Mi lesz a feladata?